Mennem kell tovább! Nehéz lesz, de tudom mennem kell. Nem szabad visszatekintenem. Nem szabad megrekednem a múltban. Csak az emlékeit megőriznem. És, igen fáj nagyon fáj. Hogy sírok, mikor a gyerekek nem látják. Igen. Persze ez sem könnyű! Úgy igazán ez sem megy mert a feladat mindig jelen van amit az adott pillanatban kell tenni. És ez jó mert lefoglal.
Nem értem! Valaki azt mondja szeret, azt mondja én vagyok az igazi, azt mondja rólam álmodik. Valóra vált az álma amikor nem csak a barátság köt össze.
De az élet úgy dobja, hogy nem lehet egyenlőre több, mint a lopott percek órák.
Én tehetetlen érzem magam, hisz szabad vagyok itt vagyok befogadó képes vagyok. De ő nem. neki tenni kell, hogy szabaddá váljon.
Amikor azt mondom tegyél érte, azt mondja nem lehet. Azt mondja ne sürgessem. Csak várjak mert egyszer majd ha elég erős lesz elég bátor majd tesz. Persze folyamatosan tesz, de olyannyira apró lépések, ami semmire nem ad biztos képet. Csak arra, hogy várni várni várni és várni. De meddig teszem fel a kérdést. Jön rá a válasz nem tudom, csak ne sürgessem. Majd mondom én nem sürgetem, de mégis meddig tart a hiány a vágy meddig éljünk még csak ebbe. Azt mondja nem tudja, csak ne sürgessem. Mondnom én, de ha csak ülök és nem teszek semmit csak várok, és várok a saját hajóm elsüllyed. Mégis arra azért csak kaphatnék egy konkrét választ, hogy vele megyek-e tovább avagy sem. Perpill nem, és ha ez nekem így nem jó megérti. Mondom, én tenni szeretnék hogy ne így legyen. De ő nem.
Korábban észre kellett volna venne ezeket a jeleket. Hogy ő erre még nem kész. Csak a vágyainak él, hogy talán nem vagyok elég fontos, hogy jobban harcba szálljon értem. Nem tudom. Nem tudom. Azt hiszem soha nem tudom meg. De már lehet nem i oly fontos.
Csak le kell zárnom, hogy ily csúnyán lett vége. Hogy egy telefon beszélgetés hozta ki belőle a végső döntést, hogy még neki van elege az igazságból. És még ő nem bírja tovább. De mit?? Fogalmazódik meg bennem. De rájövök, hogy tulajdonkép saját döntését nem bírja elviselni a saját tetteit nem bírja tovább. Hogy nem veszi észre? Mert képtelen rá. Mert kényelmes. Mert nem kell bele energiát beleölni.
Az, hogy ezt így leírtam, most más. Hogy könnyebb? Hát nem.
De már régóta tudom el kell engednem. A jelen van és a jövő. Így egyedül öten. A lányok és én.
Szóval így indultam neki egy jól végződött hétvégének.