2013. június 28., péntek

Tortázás+

Bejegyezte: Anya dátum: 22:18
Csütörtökön (2013.06.27) nagy élményben volt részem. Legkedvesebb barátnőmmel, aki mellesleg tortákat készít profi módon, vele tarthattam az elkészítésénél. Ugyanis nálam készítette el. Az élmény leírhatatlanul csodás volt. Remélem nem ez volt az első, és az utolsó. :)
Amúgy, igaz régen írtam már ide. Az életem rengeteget változott. most úgy érzem 180 fokos fordulatot vett,  és jó úton haladok. Jövök ki dolgokból. Igaz még egy nehézség vár rám mégpedig, hogy kiépítsem ügyfélkörömet, annak érdekében, hogy hivatalosan is azzal tudjak foglalkozni amivel most kell. Ami meg van írva nekem. Tanulni is szeretnék még sokat, de már jó úton járok, és ez  a lényeg.
Némi nemű betegség is kiderült, de ebből is csak úgy jövök ki ha megyek az utamon. Mert csak így lehet. 
Tervezem, folyamatosan írni blogomat. Újra felvenni az írás örömeit. 
Egyenlőre ennyi. Köszönöm Andi a csodás napot. 
A napról egy kép:



Adatvédelem

Írásaim, fotóim kizárólag az írásos engedélyemmel közölhetőek más oldalakon, vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőportálok, ahol nem közlik az egész írást, csak annak első pár sorát, és a folytatást a blogom megnyitása után olvashatja az olvasó.
 

Jbabák blogja Template by Ipietoon Blogger Template | Gift Idea